Csatlakozom Jelentkezés eseményre

Az Európai Sokszínűségi Hónap az Európai Unió egészében felhívja a figyelmet a munkahelyeken és a társadalmon belül a sokszínűség és a befogadás fontosságára. Elismeri a szervezetek arra irányuló erőfeszítéseit, hogy a munkahelyeken előmozdítsák a sokszínűséget és befogadó munkakörnyezetet alakítsanak ki.

Büszkék vagyunk rá, hogy 2023 májusban is az eddigi legnagyobb közös EU-s projektben az „EU Diversity Month„-on veszünk részt az EU kizárólagos sokszínűségi partnerszervezeteként Magyarországon.

Felkérünk minden európai szervezetet, hogy álljon ki a sokszínűség mellett és tegyen érte, függetlenül attól, hogy aláíró fele-e egy Sokszínűségi Kartának.

Miért van szükség Európai Sokszínűségi Hónapra?

Az Európai Bizottság jogalkotási intézkedések révén hosszú ideje elkötelezetten támogatja a sokszínűség és a befogadás előmozdítását, valamint a megkülönböztetés elleni küzdelmet. Az említett intézkedések hozzájárultak az egyenlőség javításához, és emberek milliói számára tették lehetővé, hogy a lehető legjobban kibontakoztathassák a bennük rejlő lehetőségeket. Ugyanakkor mindannyiunknak – többek között közintézményeknek, magánvállalkozásoknak, nonprofit szervezeteknek és városoknak – együtt kell működnünk az egyenlő és befogadó környezet megteremtése érdekében.

Tudta-e, hogy az európaiak több mint fele (59 %) véli úgy, hogy széles körben elterjedt az etnikai származáson alapuló megkülönböztetés? Minden harmadik afrikai származású azt állítja, hogy az elmúlt öt évben tapasztalt rasszista zaklatást. Több mint 70 évvel a holokauszt után a zsidók az élet minden területén ki vannak téve az antiszemitizmusnak.

Európai Sokszínűség 2023 kezdeményezések

Az egyenlőség és a sokszínűség az Európai Bizottság első számú prioritása. A hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelem és az egyenlőbb társadalmak létrehozása érdekében a Bizottság proaktív megközelítést alkalmaz, célzott cselekvési tervekkel és tevékenységekkel kiegészítve.

A befogadóbb és méltányosabb európai társadalmak támogatása iránti elkötelezettségének előmozdítására irányuló folyamatos erőfeszítései részeként a Bizottság létrehozta a befogadás és a sokszínűség európai fővárosai díjat. Ez az új kezdeményezés kiegészíti az évente megszervezett Európai Sokszínűségi Hónapot, amely felhívja a figyelmet a munkahelyen és a társadalomban való sokszínűség és befogadás fontosságára.

Vegyen részt Ön is az EU Sokszínűségi Hónapján!

Virtuális vagy hibrid figyelemfelkeltő műhelytalálkozókat szervezhet a munkavállalók számára, kerekasztal-beszélgetéseket a szakértőkkel, kiadhat egy sokszínűséget népszerűsítő szakácskönyvet, közösségimédia-kampányt szervezhet, együttműködhet nonprofit szervezetekkel vagy önkéntesekkel – legyen kreatív és tegye láthatóvá a sokszínűséget a szervezetén belül a világjárvány ellenére is.

Ötleteket keres? Tekintse meg a bevált gyakorlatokról szóló útmutatónkat, amelyből számos ötletet meríthet, vagy ismerje meg közelebbről országa sokszínűségi kartáját

Első lépésként kérjük, regisztrálja programját a HBLF EU Sokszínűségi Karta űrlapján, és ossza meg, hogy milyen eseményeket vagy programokat tervez.

Ha megosztja velünk is eseményeit, programja felkerül a HBLF EU Sokszínűségi Karta Magyarország – EU Sokszínűségi Hónap naptárjába.



Letölthető kommunikációs anyagok

Töltse le a kommunikációs anyagokat amelyek illeszkednek szervezetéhez (adja hozzá logóját, aláírási címét) és használja őket a munkatársaival, partnereivel való kommunikáció során 2023 májusában!




situs android4d situs android4d situs android4d situs android4d situs android4d situs android4d birtoto link-birtoto link-alternatif-birtoto birtoto-login birtoto-link-alternatif situs-birtoto birtoto-masuk login-birtoto birtoto-daftar daftar-birtoto login daftar masuk bir123 link-bir123 link-alternatif-bir123 bir123-login bir123-link-alternatif masuk-bir123 situs-bir123 login-bir123 bir123-daftar daftar-bir123 rgm168 link-rgm168 link-alternatif-rgm168 rgm168-login rgm168-link-alternatif situs-rgm168 masuk-rgm168 login-rgm168 rgm168-daftar daftar-rgm168 link-sbs188bet link-alternatif-sbs188bet sbs188bet-login sbs188bet-link-alternatif situs-sbs188bet masuk-sbs188bet login-sbs188bet sbs188bet-daftar daftar-sbs188bet bir365 link-bir365 link-alternatif-bir365 bir365-login bir365-link-alternatif situs-bir365 masuk-bir365 login-bir365 bir365-daftar daftar-bir365 daftar-android4d link-birtoto android4d-maxwin situs-bir123 bir123 sbs188bet link-sbs188bet sbs188bet rgm168 android4d bir365 birtoto bir123 login-bir123 login-rgm168 login-android4d login-bir365 login-birtoto login-sbs188bet Login Login Login Login Login Login-bir123 masuk-bir123 Login-bir365 masuk-bir365 Login-birtoto masuk-birtoto Login-rgm168 masuk-rgm168 Login-sbs188bet masuk-sbs188bet Login-android4d masuk-android4d link-alternatif-bir123 link-alternatif-birtoto link-alternatif-android4d link-alternatif-rgm168 link-alternatif-bir365 link-alternatif-sbs188bet robot-pragma amp-android amp-birtoto amp-bir123 amp-sbs188bet amp-rgm168 amp-bir365 birtoto login-birtoto masuk-birtoto link-birtoto birtoto-login birtoto-masuk birtoto-link birtoto-situs birtoto-slot rgm168 login-rgm168 masuk-rgm168 link-rgm168 rgm168-login rgm168-masuk situs-rgm168 rgm168-situs rgm168-link rgm168-scatter daftar-rgm168 sbs188bet login-sbs188bet masuk-sbs188bet birtoto login-birtoto masuk-birtoto masuk-birtoto birtoto-login birtoto-masuk situs-birtoto birtoto-situs birtoto-slot birtoto-link birtoto rgm168 login-rgm168 masuk-rgm168 link-rgm168 rgm168-login rgm168-masuk situs-rgm168 rgm168-situs rgm168-link rgm168-scatter daftar-rgm168 sbs188bet login-sbs188bet masuk-sbs188bet link-sbs188bet daftar-sbs188bet sbs188bet-login sbs188bet-masuk sbs188bet-daftar link-android4d sbs188bet-link situs-sbs188bet bir365 bir123 login-bir123 masuk-bir123 link-bir123 daftar-bir123 bir123-login bir123-masuk bir123-daftar bir123-link situs-bir123