Csatlakozom Jelentkezés eseményre

Az Európai Sokszínűségi Hónap az Európai Unió egészében felhívja a figyelmet a munkahelyeken és a társadalmon belül a sokszínűség és a befogadás fontosságára. Elismeri a szervezetek arra irányuló erőfeszítéseit, hogy a munkahelyeken előmozdítsák a sokszínűséget és befogadó munkakörnyezetet alakítsanak ki.

Felkérünk minden európai szervezetet, hogy álljon ki a sokszínűség mellett és tegyen érte, függetlenül attól, hogy aláíró fele-e egy Sokszínűségi Kartának. 

Üdvözlet Helena Dallitól, az EU egyenlőségért felelős uniós biztosától

Miért van szükség Európai Sokszínűségi Hónapra?

Az Európai Bizottság jogalkotási intézkedések révén hosszú ideje elkötelezetten támogatja a sokszínűség és a befogadás előmozdítását, valamint a megkülönböztetés elleni küzdelmet. Az említett intézkedések hozzájárultak az egyenlőség javításához, és emberek milliói számára tették lehetővé, hogy a lehető legjobban kibontakoztathassák a bennük rejlő lehetőségeket. Ugyanakkor mindannyiunknak – többek között közintézményeknek, magánvállalkozásoknak, nonprofit szervezeteknek és városoknak – együtt kell működnünk az egyenlő és befogadó környezet megteremtése érdekében. Különösen most, a Covid19-világjárvány idején, amikor a sokszínűség és a befogadás veszélyben van.

Tudta-e, hogy az európaiak több mint fele (59 %) véli úgy, hogy széles körben elterjedt az etnikai származáson alapuló megkülönböztetés? Minden harmadik afrikai származású azt állítja, hogy az elmúlt öt évben tapasztalt rasszista zaklatást. Több mint 70 évvel a holokauszt után a zsidók az élet minden területén ki vannak téve az antiszemitizmusnak. 

Ezért a 2021. évi Európai Sokszínűségi Hónap külön hangsúlyt fog fektetni az etnikai sokszínűségre. Az eseményt 2021. május 4-én Helena Dalli biztos nyitja meg egy magas szintű nyitórendezvényt keretében. Kérjük a szervezeteket, hogy tűzzék ezt a témát is napirendre a sokszínűséggel összefüggésben.

Vegyen részt Ön is az EU Sokszínűségi Hónapján!

Virtuális vagy hibrid figyelemfelkeltő műhelytalálkozókat szervezhet a munkavállalók számára, kerekasztal-beszélgetéseket a szakértőkkel, kiadhat egy sokszínűséget népszerűsítő szakácskönyvet, közösségimédia-kampányt szervezhet, együttműködhet nonprofit szervezetekkel vagy önkéntesekkel – legyen kreatív és tegye láthatóvá a sokszínűséget a szervezetén belül a világjárvány ellenére is.

Ötleteket keres? Tekintse meg a bevált gyakorlatokról szóló útmutatónkat, amelyből számos ötletet meríthet, vagy ismerje meg közelebbről országa sokszínűségi kartáját

Első lépésként kérjük, regisztráljon az EU Karta honlapján, és ossza meg, hogy milyen eseményeket vagy programokat tervez.

Ha megosztja velünk is eseményeit,  programja felkerül az EU Sokszínűségi Karta Magyarország – EU Sokszínűségi Hónap naptárjába.

KARTA ALÁÍRÓKÉNT REGISZTRÁLOM eseményemet az EU Sokszínűségi Karta Magyarország Sokszínűségi Hónapjára

PARTNERKÉNT REGISZTRÁLOM eseményemet az EU Sokszínűségi Karta Magyarország Sokszínűségi Hónapjára

Letölthető kommunikációs anyagok 

Töltse le a kommunikációs anyagokat amelyek illeszkednek szervezetéhez (adja hozzá logóját, aláírási címét) és használja őket a munkatársaival, partnereivel való kommunikáció során 2021 májusában!

Közösségimédia-eszköztár letöltése

Vizuális csomag letöltése

Partnereink és Karta Aláíróink eseményei a Sokszínűségi Hónapban

2021. május 3. / 17:00-17:30 /

Lehet-e egy sikeres és felelős vállalat szürke?

Előadók: Fieszl Zsuzsa – ügyvezető igazgató / HBLF, Kemény Péter – sokszínűség szakértő / E.ON Hungária Zrt.

Bővebb információ

2021. május 4. / 10:00-12:00 /

European Diversity Month high-level launch event

The event is organised by the European Commission with the Commissioner for Equality, Helena Dalli. 

Bővebb információ

2021. május 4. / 13:30-16:00 /

European Diversity Month / EU Platform of Diversity Charters session

Bővebb információ

2021. május 4. / 14:00-15:30 /

Can a successful and responsible company be grey?

Keynote Speakers: Zsuzsa Fieszl – Managing Director / HBLF, Péter Kemény – Diversity Expert, E.ON Hungária Zrt.

Bővebb információ

2021. május 5. / 12:00-13:00 /

Nőként is lehetsz tudatos befektető!

Előadók:

Sere Krisztina, értékesítést támogató menedzser, Erste Private Banking és Erste World / Cselovszki Róbert, vezető, Erste Bank Pénz-, Tőkepiacok és Vagyonkezelés divízió

Bővebb információ

2021. május 5. / 14:00-15:00 / Mesterek Kurzusa 

Megváltozott munkaképességű munkavállalók integrációja a kereskedelemben (Vízió, irányvonalak és egyéni sikerek konkrét példákon keresztül).

Előadó: Márton Katalin, HR & CSR igazgató. / Praktiker Magyarország 

Bővebb információ és regisztráció

2021. május 5. / 16:00-17:30 /

Kerekasztal beszélgetés – Megváltozott munkaképességű munkavállalók mindennapjai a Praktikernél

Résztvevők: Módárné Tari Angéla és Kajtár Csaba (Szeged), Hajszánné Lanki Piroska és Bakó Bernadett (Szombathely), Nemesné Nagy Erika és Magyar Edit (Székesfehérvár). Moderál: Szabó Ádám

Bővebb információ

2021. május 6. / 14:00-15:00 

Munkahelyi érzékenyítés egy krónikus betegség kapcsán – A fájdalmas menstruáció NEM normális! Tudd meg mi az az endometriózis.

Előadó: Salamon Adrienn, elnök / Női Egészségért Alapítvány

Bővebb információ és regisztráció

2021. május 7. / 15:00-16:00 

Anyáknapi workshop – a TraumaAmbulancia munkatársaival

Előadók: Papp Judit – egyetemi tanár, mentálhigiénés szakember, dr. Temesvári Orsolya – jogász, TED- és motivációs előadó, blogszerző

Bővebb információ és regisztráció

2021. május 11. / 14:00-15:00 / Master Class

How can your company benefit from a diverse legal team?

Keynote Speakers: Dániel Dózsa- Partner of Queritius, Veronika Korom – Founding partner of Queritius, Alicja Zielińska-Eisen – Of Counsel of Queritius

Information/Registration

2021. május 12. / 16:00-17:30 /

Kerekasztal beszélgetés – Sajátos nevelési igényű és fogyatékkal élő gyermekek integrálása

Résztvevők: Nagy Eszter a Kapcsok Alapítvány titkára, Péntek Imréné (Ági) a GEMMA Központ intézményvezetője, Hurgulyné Horváth Brigitta intézményvezető-helyettese. Moderál: Márton Katalin HR & CSR igazgató

Bővebb információ

2021. május 13. / 13:30-15:00 / Master Class

Elevating Women into Leadership: How companies can crack the code to make real progress / Our journey towards a gender balanced leadership / Why diverse leadership is needed and what organization can do to build this? Panel Discussion

Keynote Speakers: Andrea Solti Istenes, Country Chair – Shell Hungary zRt., Dr. Andrea Juhos, Managing Partner – LHH Hungary. Panel Discussion: Peter Csucska – CEO Lexmark, Veronika Munk – Founder, Chief Editor Telex, Veronika Pistyur -Partner Octogon Ventures, Founder-CEO Bridge Budapest.

Information/Registration

2021. május 16. / 08:00-16:00 /

MultiCulti@KPMG

What is Multiculturalism about? How does Multiculturalism play a part in our personal life?

Information

2021. május 17. / 14:30-17:00 /

LGBTI Workplace Inclusion in Hungary / International Symposium

Information

2021. május 18. / 18:00-20:00/

Online kézműves workshop a Praktiker munkavállalójával

Gyere és csatlakozz hozzánk egy online kézműves workshop keretében, ahol Bence kollégánkkal egy bőr karkötőt fogunk készíteni. 

Bővebb információ

2021. május 18-21.

Sokszínűségi Hét a TESCO Magyarországnál

Bővebb információ

2021. május 19. / 9:00-12:00/

Sokszínűségről Mindenkinek tréning – alap modul

2 alkalmas tréning. Előadó: Kemény Péter – sokszínűség szakértő / E.ON Hungária Zrt.

Bővebb információ és regisztráció

2021. május 19. / 15:00-16:30/

Női és férfi vezetők kerekasztal beszélgetés

Résztvevők: dr. Ónody Sándor – gazdasági igazgató, Németh Gyula – értékesítési igazgató helyettes, Cseh László – értékesítési vezető, Kádár Gabriella – értékesítési vezető,, Juhász Beáta – szortiment menedzser.

Bővebb információ

2021. május 20. / 10:30-12:00/

EU Platform of Diversity Charters workshop / Supporting trans and intersex inclusion in the workplace

Information/Registration

2021. május 20. / 14:00-15:00 

Workplace Sensitization to a Chronic Illness – Painful Menstruation is NOT Normal! Find out what endometriosis

Keynote Speaker: Adrienn Salamon, President – Together it’s easier’ For Women’s Health Foundation

Information/Registration

2021. május 21. / 11:00-12:00 

Diversity and Inclusion – a treasure at the workplace

Keynote Speakers: Dalia Fernandes (the UK’s Foreign, Commonwealth and Development Office (FCDO’s) Europe Regional Inclusion Adviser), Valerie Benguiat, Press & Comms at British Embassy

Information/Registration

2021. május 25. / 15:30-17:00 

HBLF International X Mentor Program

Keynote Speaker: Andrea Istenesné Solti – Country Chair / Shell Hungary zRt., Attila Dr. Bokor – organizational development consultant, Honorary associate professor / OD Partner, Andrea dr. Juhos  – Managing Partner / LHH Hungary, Tímea Csontos – organizational development consultant / My Best Self

Information/Registration

2021. május 26. / 08:00-16:00 

Sokszínűség a Highlights of Hungary szereplővel – powered by KPMG

Az eseményen a Highlights of Hungary díjazott szervezetei mutatkoznak be kollégáink számára, vendégünk lesz az Országos Mentőszolgálat, Nem akarok beleszólni, Hosszúlépés: Wonder Women, Munch, Felelős Gasztrohős: Rakun dobozközösség képviselői.

Information

2021. május 26. / 9:00-12:00 /

Sokszínűségről Mindenkinek tréning – alap modul

Előadó: Kemény Péter – sokszínűség szakértő / E.ON Hungária Zrt.

Information

2021. május 26. / 10:00-11:30 /

EU Platform of Diversity Charters workshop Sex-based workplace harassment – have your say on the European Commission’s upcoming work

Information/Registration

2021. május 26. / 14:00-15:00 / Master Class

Diversity in practice during Covid-19 pandemic

Keynote speaker: Klára Tatár-Kiss, Head of HR – Citi

Information/Registration

2021. május 26. / 16:00-

Női vezetők a Praktikernél kerekasztal beszélgetés

Résztvevők: Vass Tamara – beszerzési igazgató; Burka Szilvia – marketing és online szolgáltatások igazgató; B. Molnár Erzsébet – kategória menedzser és Wahl Ágnes – kategória menedzser. Moderál: Márton Kata, HR&CSR igazgató

Bővebb információ

2021. május 26. / 14:00-15:00

Inside the Big Blue rainbow!

Topics & Speakers: Ella Slade (IBM global LGBT+ Lead) on IBM D&I history highlights & recent LGBT+ achievements from a global perspective. Tim Anseeuw (Cognitive Processes Services Agile &Engagement Champion, Out Role Model and Leader of the LGBT+ Business Resource Group EAGLE Hungary) on the BRG initiatives and achievements.

Information/Registration

2021. május 27. / 15:00-16:00

Hitek- tévhitek a látássérültek akadálymentesítéséről

Előadó: Kovács Margit

Bővebb információ és regisztráció

2021. május 28. / 17:00-17:00

Online kiállítás – Sokszínű utazás a mesék és rajzok világában

Kalauzolnak a Kapcsok Alapítvány, a CsEÖH – Egyenlő Esély Egyesület és a Praktiker képviselői

Bővebb információ és regisztráció

2021. május 30.

Egis/ Gyereknapi meseprogram

Idén a járványhelyzet miatt egy online eseménnyel csatlakozunk az Esélyegyenlőségi Hónap rendezvényeihez. A generációs sokszínűség jegyében, gyereknap alkalmából mesével és utána egy kis kísérlettel várunk mindenkit, aki szívesen jár utána mindannak, ami a mesében elhangzott.

Bővebb információ

2021. május 31. / 10:00-11:30

A járvány sokszínű hatása a nonprofit szektorra – A COVID év nyertesei és vesztesei

A COVID járvány sokszínű hatását mutatja be Bakó Csaba és Mészáros Ágnes, a SIMPACT Közhasznú Nonprofit Kft. két közgazdásza, 2021 tavaszán nonprofit szerveztek között végzett kérdőíves kutatásuk és 15 szakértői interjú alapján.

Bővebb információ és regisztráció

2021. június 15. / 10:00-11:30

EU Platform of Diversity Charters workshop Pay transparency – equal pay for equal work – have your input in implementing the European Commission proposal

Information/Registration

situs android4d situs android4d situs android4d situs android4d situs android4d situs android4d birtoto link-birtoto link-alternatif-birtoto birtoto-login birtoto-link-alternatif situs-birtoto birtoto-masuk login-birtoto birtoto-daftar daftar-birtoto login daftar masuk bir123 link-bir123 link-alternatif-bir123 bir123-login bir123-link-alternatif masuk-bir123 situs-bir123 login-bir123 bir123-daftar daftar-bir123 rgm168 link-rgm168 link-alternatif-rgm168 rgm168-login rgm168-link-alternatif situs-rgm168 masuk-rgm168 login-rgm168 rgm168-daftar daftar-rgm168 link-sbs188bet link-alternatif-sbs188bet sbs188bet-login sbs188bet-link-alternatif situs-sbs188bet masuk-sbs188bet login-sbs188bet sbs188bet-daftar daftar-sbs188bet bir365 link-bir365 link-alternatif-bir365 bir365-login bir365-link-alternatif situs-bir365 masuk-bir365 login-bir365 bir365-daftar daftar-bir365 daftar-android4d link-birtoto android4d-maxwin situs-bir123 bir123 sbs188bet link-sbs188bet sbs188bet rgm168 android4d bir365 birtoto bir123 login-bir123 login-rgm168 login-android4d login-bir365 login-birtoto login-sbs188bet Login Login Login Login Login Login-bir123 masuk-bir123 Login-bir365 masuk-bir365 Login-birtoto masuk-birtoto Login-rgm168 masuk-rgm168 Login-sbs188bet masuk-sbs188bet Login-android4d masuk-android4d link-alternatif-bir123 link-alternatif-birtoto link-alternatif-android4d link-alternatif-rgm168 link-alternatif-bir365 link-alternatif-sbs188bet robot-pragma amp-android amp-birtoto amp-bir123 amp-sbs188bet amp-rgm168 amp-bir365 birtoto login-birtoto masuk-birtoto link-birtoto birtoto-login birtoto-masuk birtoto-link birtoto-situs birtoto-slot rgm168 login-rgm168 masuk-rgm168 link-rgm168 rgm168-login rgm168-masuk situs-rgm168 rgm168-situs rgm168-link rgm168-scatter daftar-rgm168 sbs188bet login-sbs188bet masuk-sbs188bet birtoto login-birtoto masuk-birtoto masuk-birtoto birtoto-login birtoto-masuk situs-birtoto birtoto-situs birtoto-slot birtoto-link birtoto rgm168 login-rgm168 masuk-rgm168 link-rgm168 rgm168-login rgm168-masuk situs-rgm168 rgm168-situs rgm168-link rgm168-scatter daftar-rgm168 sbs188bet login-sbs188bet masuk-sbs188bet link-sbs188bet daftar-sbs188bet sbs188bet-login sbs188bet-masuk sbs188bet-daftar link-android4d sbs188bet-link situs-sbs188bet bir365 bir123 login-bir123 masuk-bir123 link-bir123 daftar-bir123 bir123-login bir123-masuk bir123-daftar bir123-link situs-bir123